HIRDETÉSEK
JÉZUS SZÍVE JEZSUITA TEMPLOM


Húsvét 6. vasárnapja
2019. május 27. – június 2.

 

  • Pénteken délután indul útnak három busszal százötven fős zarándok-csoportunk Csíksomlyóba. A tudnivalókról a résztvevőket körlevélben értesítettük, aki nem kapta volna meg valamiért, sürgősen keressen meg minket! Az itthon maradókat buzdítjuk, hogy imádkozzunk értük és a Szentatyáért.

  • Ajánljuk figyelmetekbe A SZÍV jezsuita magazin Ferenc pápa csíksomlyói látogatását körüljáró májusi számát, illetve rendtartományunk M.I.N.D. című ingyenesen elvihető újságjának frissen megjelent nyári kiadását, mely a jezsuiták és Erdély kapcsolatát mutatja be.

  • Ezen a héten a csütörtöki Találkozzunk 7-ről 7-re elmarad.

  • Május 31-én, pénteken a hónap utolsó esti hatos szentmiséjét az Úti Boldogasszony Urnatemetőben mondjuk szeretett halottaink emlékére. Taizéi imaórát ezen a napon nem tartunk.

  • Szombaton, június 1-jén a Kórusok Éjszakája keretében este 7-től 10-ig jobbnál jobb koncertek lesznek templomunkban és a Párbeszéd Házában. További információ és jegyvásárlás a rendezvény honlapján.

  • Június 2-án, jövő vasárnap, Urunk mennybemenetele napján a délelőtt 11 órai szentmisén Tomás Luis de Victoria ötszólamú ünnepi motettája szólal meg, délután fél öttől pedig ovis mise lesz.

  • Május 28-án, kedden este hattól rendezi meg a Párbeszéd Háza az Amit alkottam, jó című kortárs egyházművészeti kiállítás záróeseményét, melyre minden érdeklődőt szeretettel vár Sajgó Szabolcs SJ.

  • A részletek, a misézők beosztása, valamint a Jezsuita Sziget további programkínálata a hirdetőkön, illetve honlapunkon olvasható!

 

Joomla templates by a4joomla