HETI HIRDETÉSEINK AZ AKTUÁLIS MENÜPONTRA, VAGY
IDE KATTINTVA TALÁLHATÓK MEG!

A tékozló Atya

Tornya Erika RSCJ evangéliumi elmélkedése Nagyböjt harmadik vasárnapjára

A vámosok és a bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük” – mondták. Erre mondott nekik egy példabeszédet:„Ha közületek valakinek van száz juha, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a pusztában a kilencvenkilencet, hogy keresse az egy elveszettet, amíg meg nem találja? Ha megtalálja, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait: Örüljetek ti is – mondja –, mert megtaláltam elveszett bárányomat! Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyek országában egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége rá, hogy megtérjen.

Vagy ha egy asszonynak van tíz drachmája, és egyet elveszít, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálja, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat: Örüljetek ti is – mondja –, mert megtaláltam elveszett drachmámat! – Mondom nektek, az Isten angyalai is éppígy örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”

Majd így folytatta: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.

Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült – felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. – Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” (Lk 15,1-32.)

A mai evangélium olyan erőteljes történeteket tár elénk, melyekhez mi magunk is nagyon könnyen tudunk kapcsolódni. A bűnbánatra, a megtérés lehetőségére, Isten irgalmas és feltétel nélküli szeretetére mutatnak rá ezek a példabeszédek. Az elvesztés-meglelés alapdinamikája mindannyiunk számára ismert. Figyelemre méltó, hogy a szereplők, közösségi kontextusban vannak. Soha nem maradnak egyedül az örömükkel, hanem összehívják szomszédaikat, barátaikat, hogy együtt örvendezhessenek. Ugyanúgy, ahogy életünk nagy eseményeinek ünnepére (például érettségi, diplomaosztás, esküvő, születésnapok stb.) általában szűkebb-bővebb családi és baráti körben kerül sor. Gondoltunk már arra, hogy kisebb horderejűnek tűnő pillanatainkat is (amikor valamire rátalálunk) megünnepeljük a környezetünkben élő emberekkel?

Vegyük mélyebben szemügyre a tékozló fiú történetét! Foglalkozhatnánk azzal is, hogy középpontba állítjuk a gyönyörű kiengesztelődést, ami a bűneit mélyen bánó hazatért fiú és az apa között történik, de ha az apa szempontjából vizsgáljuk a történetet, egészen más helyzet tárul elénk.

Sieger Köder: A tékozló fiú

Az apának volt két fia. A kisebbiknek elkóborolt a szíve, kikérte a vagyont, elment, eltékozolt mindent. (Ezt a helyzetet élhetjük át mi is, mondjuk fiatalabb korunkban, amikor eltávolodunk azoktól, akik szeretnek bennünket, eltékozoljuk időnket, pénzünket, tehetségünket, veszélyeztetjük egészségünket, mindent csak halogatunk.)

Az idősebb fiú volt az ideális, a minta: otthon maradt, mindent tökéletesen elvégzett, ő volt az, akire mindig számítani lehetett. Amikor a tékozló fiú megalázkodva és bűnbánattal hazament, az apa örömmel futott elé, egy kérdés vagy szemrehányás nélkül visszafogadta a fiút. A hibátlan nagyobb testvér ezt igen zokon vette - elkóborolt a szíve - és megharagudott az apjára. A perfekcionista emberek hibájába esett: a méregetésbe, versengésbe és összehasonlításba. (Ezt talán ismerhetjük a saját életünkből is: figyelhetjük, hogy a kollegáink hány percig vannak ebédszüneten, kinek újabb a mobilja, kinek van nagyobb autója, több és okosabb gyermeke, magasabb háza, stb..)

Ezért hát hosszabb idő óta összegyűlt, elnyomott frusztrációval, keserűen robbant ki és kérte számon az apán bűnös testvére visszafogadását. Az apa pont ugyanúgy reagált itt is, mint a másik fiú esetén: kiment elé, nem kérdezett, nem vitatkozott, hanem nagyvonalúan emlékeztette az idősebb testvért a helyzetére, arra, hogy „Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied”.

Az apa feltétel nélküli szeretetet kínált mindkét bűnbe esett fia számára. Minden értelmet meghaladó módon szerette a gyerekeit és várta őket vissza. Tudjuk, hogy a példabeszédben szereplő apa a mi mennyei Atyánk, akihez mindig vissza tudunk térni. Aki tékozló módon adja a szeretetét és a kiengesztelődés lehetőségét. Nekünk, tékozló gyermekeknek ő a mi tékozló Atyánk. Időnként elkóborol a szívünk, elveszünk, elesünk, de a szeretetét tékozló Atya mindig visszavár és vele együtt léphetünk be házába, ahol ünneplő közösség vár bennünket.