KÁNTORAINK
Kaposi Brúnó
egyházzenei igazgató, orgonaművész
Kaposi Brúnó kétszeres Fischer Annie-ösztöndíjas orgonaművész, felsőfokú zenei tanulmányait a Würzburgi Zeneművészeti Főiskolán, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte, mesterei Christoph Bossert, Fassang László és Szabó Balázs voltak. 2022 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója. 2020 februárja óta a budapesti Jézus Szíve Jezsuita Templom orgonaművész-kántora, valamint egyházzenei igazgatója, emellett a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola orgonatanára. Érdeklődésének középpontjában a német orgonairodalom és a historikus improvizáció áll. Koncertjei és liturgikus keretű fellépései alkalmával előszeretettel szólaltat meg zenekari és kamaraműveket orgonakísérettel vagy szólóorgona-átiratban.
Beller Barnabás
kántor
Beller Barnabás végzős pszichológushallgató, az Emberkép Egyesület alapító elnöke, valamint 2018 óta a Jézus Szíve Jezsuita Templom állandó helyettes orgonistája. Hangszeres tanulmányait autodidakta módon kezdte, majd 2014-től a Pécsi Kántorképzőn, a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanult orgonát és egyházzenét Kovács Szilárd Ferenc, Kiss Zsolt és Varga László növendékeként. 2018 óta állandó tagja a Nemzeti Ifjúsági Kórusnak. Érdeklődésének középpontjában az improvizáció fenomenológiai, archetipikus és fejlődéslélektani megragadása áll, zenei eseményein szövegekre és képekre adott improvizációkon, zenei és pszichoanalitikus elemzéseken keresztül keresi a lelki élményvilág újabb dimenziót.
Burik Gábor
kántor
Burik Gábor zenei tanulmányait az esztergomi ferences gimnáziumban, illetve a Zsolt Nándor zeneiskolában kezdte meg, az orgona rejtelmeibe Baróti István vezette be. 2010 és 2013 között a Bartók Konzervatóriumban Elekes Zsuzsa orgonista növendéke, a Harmat Artúr Központi Kántorképzőt 2012-ben végezte el Bednarik Anasztázia orgonaművésznő irányításával. Kántori működését az újpesti Szent József Plébániatemplomban kezdte meg, 2013 óta szolgál a Jézus Szíve Jezsuita Templomban. Repertoárján főként német barokk, francia romantikus és XX. századi magyar szerzők művei szerepelnek, pályafutása során közel negyven koncertet adott Magyarországon, Erdélyben, Németországban és Hollandiában.