00001.jpg0001.jpg001.jpg01.jpg02-ok.jpg03.jpg04.jpg05-ok.jpg06.jpg07.jpg08-ok.JPG

HIRDETÉSEK
JÉZUS SZÍVE JEZSUITA TEMPLOM


Nagyböjt 1. vasárnapja
2020. március 2–8.

 

  • A múlt vasárnapi gyűjtés során 116.000 Forint jött össze a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium javára – köszönjük a fiatalok nevében is!

  • Szerdán, január 8-án az esti szentmise előtt 17.30-tól szentségimádás lesz az Oázisba betérőkért és a lelkigondozói hivatásokért. 

  • Nagyböjt minden péntekén keresztutat járunk, az esti szentmisék előtt, 17.30-tól, azaz fél hattól.

  • Március 6-án elsőpéntek lesz, az esti hatos szentmise után bűnbánati liturgiát tartunk taizéi énekekkel és gyónási lehetőséggel.

  • Szombaton, március 7-én délelőtt tíz órától tavaszi kertszépítésre hívunk benneteket. Közös kertészkedés, némi lomtalanítás és székfestés lenne a feladat, ezért elsősorban férfiakra számítanánk, de termé-szetesen hölgyek jelentkezésének is örülünk. Kérjük, aki jönne, jelezze szándékát legkésőbb március 5-ig a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, hogy megfelelő mennyiségű eszközzel és ebéddel tudjunk készülni.

  • Vasárnap, az esti hatos szentmisén Musica Sacra Kórusunk énekel az orgonaavató sorozat keretében, Ignác atyánk szentté avatásának évfordulója előtt tisztelegve: előadásukban többek között Domenico Zipoli Szent Ignác-miséje is megszólal.

  • Még lehet csatlakozni az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat két tavaszi csoportjához: március 9-ig a páratlanoknak szóló párkapcsolati önismereti műhelyre, március 18-ig a pozitív pszichológia a mindennapokban műhelyre lehet regisztrálni az oazis.jezsuita.hu-n.

 

Joomla templates by a4joomla