00001.jpg0001.jpg001.jpg01.jpg02-ok.jpg03.jpg04.jpg05-ok.jpg06.jpg07.jpg08-ok.JPG

 

HIRDETÉSEK
JÉZUS SZÍVE JEZSUITA TEMPLOM

Advent 3. vasárnapja
2019. december 15–22.

 

  • A mostani vasárnapon fogadjuk utoljára a karácsonyi adományokat határon túli rászoruló magyar gyerekek számára: az ajándékokkal teli cipősdobozokat a Párbeszéd Háza portájára, a pénzadományokat pedig a bankkártyás persely melletti gyűjtődobozba várjuk.

  • Holnap, december 16. hétfő estére hívjuk fiatal felnőtt barátainkat, hogy a Jezsuita Tizenhatos keretében együtt öltöztessük ünnepi díszbe templomunkat. Délután öttől fenyőfaállítás, -díszítés, nagytakarítás lenne ezúttal a program, és közben kis csoportokban karácsonyi képeslapokat osztunk majd a környéken. Lehet később is csatlakozni, és finom falatokkal, illetve forró italokkal is készülünk!

  • December 17-én kedden délelőtt 10 órától, és mostantól mindig keddenként lesz a baba-mama találkozó a rendházban. Ugyanezen a napon este 7-től lesz az idei utolsó INIGO imaest.

  • Jövő vasárnap, december 22-én, advent negyedik vasárnapján a fél tízes családos mise keretében tartjuk a pásztorjátékot. 23-án, egy hét múlva hétfőn lesz az utolsó roráte. 24-én csak reggel 8.00 órakor mondunk szentmisét, majd 23.00 órától, az éjféli mise előtt ünnepi zenés áhítatra várunk mindenkit megújult orgonánk főszereplésével, melyet Hajdók Judit orgonaművésznő szólaltat meg először nyilvánosan. December 25-én vasárnapi miserendet tartunk, de Jezsuita Nyolcas és 22.00 órai exámen-mise nélkül. Ezen a napon déli 12.00 órától a tavalyihoz hasonlóan szegények karácsonyi miséje és ebédje is lesz Mohos Gábor püspök úr részvételével. A karácsonyi szertartások pontos rendje az ide kattintva megtalálható plakáton olvasható!
Joomla templates by a4joomla