00001.jpg0001.jpg001.jpg01.jpg02-ok.jpg03.jpg04.jpg05-ok.jpg06.jpg07.jpg08-ok.JPG

 

Többen érdeklődtetek már, lesz-e idén is karácsonyi gyűjtés délvidéki rászoruló magyar gyerekek számára: igen, de idén a cipősdobozok tárolását és célba juttatását a Szent Ignác kollégium diákjai szervezik, és a dobozokat a Párbeszéd Háza portájára várják, minden nap reggel 7 és este 20.00 óra között. Aki nem tud dobozt összeállítani, de szívesen segítene, az a Poverello Alapítvány által működtetett Lurkóházak fenntartási költségeihez járulhat hozzá. Az adományokat a bankkártyás persely melletti gyűjtődobozba várjuk. A gyűjtés utolsó napja: december 15.!

Készítsen össze egy cipősdoboznyi karácsonyi ajándékot, és hozza el a Jézus Szíve Jezsuita Templomba december 16-ig, hadd vigyük el a rászoruló bácskai és bánáti magyar gyerekeknek!


Kérjük, hogy így állítson össze a délvidéki lurkóknak egy-egy csomagot:

  • keressen egy erős dobozt
  • döntse el, hogy hány év körüli fiúnak vagy lánynak szánja, és ezt jól láthatóan írja is rá
  • tegyen bele újszerű játékot, könyvet, minőségi téli ruhát, és némi – minél egészségesebb! – finomságot, vagy más olyan ajándékot, aminek a saját gyermekei is örülnének
  • csomagolja be, de ne zárja le teljesen, hogy utólag elhelyezhessünk benne egy-egy, Jézus Örömhírére utaló jezsuita ajándékot.

A dobozokat december 1-től 15-ig, minden nap 7.00–20.00 óra között a Párbeszéd Háza portáján (1085 Budapest, Horánszky utca 20.) gyűjtjük.

Ha szívesen segítene, de nem áll módjában összekészíteni egy csomagot, hozzájárulhat a legszegényebb vajdasági gyerekeket felkaroló Lurkóház napközik fenntartási költségeihez a gyűjtőponton található perselyben elhelyezett adománnyal.

A dobozokat a délvidéki jezsuiták és magyar plébánosok közreműködésével, december 17–20. között juttatjuk el a rászoruló bácskai gyerkőcöknek, a pénzadományt pedig a Lurkóházakat működtető Poverello Alapítványnak utaljuk át.

Joomla templates by a4joomla