Elmélkedés Jézus Krisztus királyságáról
Tornya Erika RSJC evangéliumi magyarázata az évközi idő utolsó vasárnapjára
A nép bámészkodva állt ott, a főemberek pedig így gúnyolták őt [Zsolt 22,8]: ,,Másokat megmentett, mentse meg most magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!’’ A katonák is gúnyolták őt. Odamentek, ecettel kínálták, és azt mondták: ,,Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!’’ Felirat is volt fölötte: ,,Ez a zsidók királya.’’ A megfeszített gonosztevők közül az egyik szidalmazta: ,,Nem a Krisztus vagy te? Szabadítsd hát meg magad, és minket is!’’ De a másik leintette ezekkel a szavakkal: ,,Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat sem cselekedett.’’ Aztán így szólt: ,,Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.’’ Ő azt felelte neki: ,,Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!’’ (Lk 23,35-43)
Szent Ignác Lelkigyakorlatos Könyvében van néhány olyan szemlélődés, ami során nem evangéliumi történetbe helyezkedik bele a lelkigyakorlatozó, hanem Ignác saját maga vázol fel egy szemlélődést. Ezek közé tartozik az elmélkedés Jézus Krisztus királyságáról.
Manapság talán gondot okoz számunkra egy királyt elképzelni, bár mi, magyarok talán szerencsések vagyunk, mert van tapasztalatunk „jó királyról” (Mátyás, az igazságos). Shakespeare Antonius és Kleopátra című művében Antonius számára Kleopátra egész Egyiptomot testesítette meg. Ő nem csupán Egyiptom vezetője volt, hanem maga volt Egyiptom. Hasonló ehhez, ahogyan Dávid király is maga volt Izrael. Krisztus így egy az Univerzummal, ő az utolsó Ádám. Talán így értelmezhetjük Krisztust, mint királyt.
Hogy a mai ünnepet, Krisztus Királyt jobban megértsük, érdemes őszintén rápillantani a tekintélyhez fűződő kapcsolatunkra is. A mai korban a tekintély szerepe megkérdőjeleződik, relativizálódik. A tekintély kérdése már nem arról szól, hogy mi a végső tekintély, hanem arról, hogy van-e egyáltalán tekintély. Sokan már nem azon gondolkodnak, hogy kinek engedelmeskedjenek, hanem azon, hogy kell-e bárkinek is engedelmeskednünk. A tekintély válságát mélyíti, hogy a tekintély sokszor csak a tekintély tagadásával működhet. A hatalom nem látszhat hatalomnak, mert abban a pillanatban megkérdőjelezhetővé válik. A hatalomgyakorlók vagy a hatalomra törők gyakran nem a jézusi értelemben szolgálnak, hanem a „szolgálat” címszavával uralkodnak vagy kritizálják az uralmat birtoklókat. Az evilág hatalomra és sikerre tör. A keresztény értelmezés szerint a tekintély nem privilégium, hanem szolidaritás, ezen belül felelősség és szolgálat.
Ferenc pápa így beszél erről: „Az emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja másokért, sokak váltságául”. A bibliai hagyományban az Emberfia az, aki hatalmat, dicsőséget és uralmat kap. Jézus ezt a képet pontosítja: neki annyiban van hatalma, amennyiben szolgál, amennyire képes a megalázkodásra. Ő a szenvedésével és a halálával az utolsó helyet szerezte meg, ezáltal a nagyság teljességét érte el a szolgálatban. Összeférhetetlenség áll fenn a hatalom evilági értelmezése és az alázatos szolgálat között, mely a Jézus tanítása példája szerint eljáró tekintély szükséges jellemzője. Összeférhetetlenség áll fenn a nagyravágyás, a feltétlen előrejutás és Krisztus követése között. Összeférhetetlenség áll fenn a becsvágy, a siker, a hírnév, a földi győzelmek és a keresztrefeszített Krisztus között. Ellenben összeillik a szenvedésben jártas Krisztus és a mi szenvedésünk. (Ferenc pápa beszéde, 2015. okt.18.)
Elfogadod-e életed Urának a szolgáló, alázatos, szenvedő Jézust?
