00001.jpg0001.jpg001.jpg01.jpg02-ok.jpg03.jpg04.jpg05-ok.jpg06.jpg07.jpg08-ok.JPG

HIRDETÉSEK
JÉZUS SZÍVE JEZSUITA TEMPLOM


Évközi 33. vasárnap
2019. november 18–24.



  • Még ezen a héten is gyűjtünk a templom karácsonyi ajándékaira: a múlt vasárnap összeadott plusz kétszázezer forintból már készül is új betlehemünk, de közben tönkrement az ambón a mikrofon, úgyhogy kénytelenek leszünk mihamarabb pótolni egy jobb minőségűvel. Hálásan köszönjük adományaitokat!

  • Hétfőtől pár napon át áramszünet lesz a rendházban, mert most végzik a nyári felújításhoz kapcsolódóan az erősáramú elektromos elosztószekrény cseréjét. Az irodai ügyintézés ezért csütörtökig kényszerűen szünetel, illetve az urnatemető zárva lesz, de a templomi programokban és a miserendben előreláthatóan nem lesz változás. Köszönjük megértéseteket.

  • Jövő szombaton, Krisztus Király vasárnapja előestéjén ünnepi szentségimádást tartunk a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében, este 18.00 órától.

  • Előre jelezzük, hogy december 2-től a Kísért imádság hete keretében lehetőség lesz egyhetes személyesen kísért szentignáci lelki beszélgetésekre. Jelentkezőket korlátozott számban fogunk tudni fogadni, a részleteket jövő héten hirdetjük.

  • Műszaki asszisztenst keres jezsuita rendtartományunk központi irodája. Részletek a jezsuita.hu-n, jelentkezési határidő: november 30.
Joomla templates by a4joomla