00001.jpg0001.jpg001.jpg01.jpg02-ok.jpg03.jpg04.jpg05-ok.jpg06.jpg07.jpg08-ok.JPG

 

Július elején állt munkába a Mária utcai Jézus Szíve Jezsuita Templomban az ország első virtuális perselye. Az érintős bankkártyával és egy gombnyomással működő adomány-automatát Horváth Árpád SJ templomigazgató AutoMáténak keresztelte el, a vámszedőből apostollá lett Lévi-Máté után. A világon számos helyen – főként protestáns vallású országokban – jól ismert technológiát pár éve itthon is bemutatta az Ingenico, az egyik vezető bankkártya-technológiával foglalkozó cég, de  élesben először Jézus Szíve napján volt lehetőség kipróbálni a pesti jezsuitáknál. Az első két hétvégén másfélszázan éltek a lehetőséggel, és az 500–1000–3000 forintos választható összegek nagyjából azonos népszerűségnek örvendenek.

 

A templomot hétről hétre zsúfolásig megtöltő Jezsuita Nyolcas misére járó fiatal felnőttek visszajelzéseiből tudja Horváth Árpád SJ, hogy az Y és Z generációt hagyományos eszközökkel nemigen lehet bevonni a templom támogatói körébe, annál is inkább, mert készpénzt többségük már nem is hord magával. Ha csak ezen múlik, teremtsük meg a lehetőségét a bankkártyás adakozásnak – döntött a templomigazgató, hozzátéve: "a jezsuitáknál a szertartás közbeni perselyezés egyébként is tabu, ugyanis Szent Ignác még a XVI. században megtiltotta, hogy a Jézus Társasága szentmiséin az imádság és a pénzcsörgés összemosódjon."

 

 

A bankkártyás persely az egyik sarokban, állványerdő és takarófóliák között bújik meg, a templomban ugyanis felújítási munkálatok zajlanak. A nagyszabású rendi fejlesztés keretében megújul az orgona, a tető, az elektromos hálózat és a szentély berendezése, de – ahogy a hazai infrastrukturális beruházások esetében lenni szokott – a rezsiszámlák befizetésére, a bérekre és a többi kiadásra a projektből nem jut. S mivel a Mária utcai templom nem plébánia, „egyházi adót” sem szedhet, így az épület, illetve a közösségi és kulturális élet színvonalas működtetése döntően az ide járók nagylelkűségén múlik.

 

 

A bankkártyás persely elkészültének apropóján ezért a jezsuiták Tartsuk fenn közösen templomunkat! szlogennel kampányt indítottak. „Arra kérjük barátainkat, hogy támogassák templomunkat hétről hétre, lehetőségeikhez mérten egy kávé vagy egy ebéd árának megfelelő összeggel. Szeretnénk, ha szívügyüknek éreznék a Jézus Szíve templom fenntartását, s ennek jelét büszkén viselnék a szívük fölött is” – mondja Horváth Árpád. A Kovács Lehel és Szabó Ferenc grafikusművészek által jegyzett kreatív ugyanis elkészült retro kitűző formában, de ott látható a templom bejáratánál és a jezsuita kiadványokon is.

„A legnagyobb gondunk azonban, hála Istennek, nem a pénz, hanem az, hogy a Jezsuita Nyolcas kinőtte a templomot” – teszi hozzá Horváth Árpád. S hogy az állványok miatt még szűkösebbé lett épületből ne szoruljon ki a vasárnapról vasárnapra összegyűlő több száz fiatal, este 22.00 órai kezdettel kísérleti jelleggel meghirdette a hét legutolsó szentmiséjét. Az exámen-mise névre keresztelt rövid és csöndes szertartásban Árpád atya a befelé figyelő ignáci lelkigyakorlatok világát igyekszik lefordítani a liturgia nyelvére, s a prédikáció keretében az elmúlt hétre visszatekintő, és a következő napokra útravalóul szolgáló kérdéseket fogalmaz meg. S bár a J8-ról kiszorulók mellett a hétvégi távollétükről későn hazaindulóknak és az éjszakai baglyoknak is praktikus szentmise plakátját sokan megosztották, Árpád atya maga se hitte volna, hogy rögtön az első alkalommal száznál is többen gyűlnek össze a pár szál gyertyával megvilágított templomban. „Bízunk benne, hogy amint éppen tíz évvel ezelőtt a Jezsuita Nyolcassal, most a bankkártyás persellyel és a vasárnap késő esti misével újra ráéreztünk a fiatalok igényeire!” – összegez a templomigazgató.

 

 

Gyakran Ismételt Kérdések

Nem zavaró a szentmise közben a bankkártyás persely használata?
A terminál csaknem teljesen hangtalanul pittyeg, a perselybe bedobott fémpénzek csörgésénél legalábbis mindenképpen sokkal halkabb. Bízunk benne, hogy a templomunkba járók egyébként is lehalkítják vagy kikapcsolják mobiljukat, így a visszaigazoló SMS hangjától sem kell félni. A Jézus Szíve Jezsuita Templomban mindig is kifelé menet adakoztak barátaink, s eddigi tapasztalataink szerint a bankkártyás perselyt sem jut eszébe senkinek szertartás közben kipróbálni.

A bankkártyás perselyen miért csak 500, 1000 és 3000 forintos lehetőségek állnak rendelkezésre?

A készüléken három gomb fér el kényelmesen. A hozzájuk tartozó összegeket a terminált kifejlesztő partnerünk, az Ingenico Hungary Kft. határozta meg, s mivel piacvezetőként tapasztalataik a bankkártyás fizetés terén nagyobbak a mienknél, megbíztunk bennük. A PIN-kód beütés nélküli érintéses fizetés felső összeghatára 5000 forint, így mi talán feljebb mentünk volna a harmadik opcióval, de a készpénzes perselybe dobott címletek alapján valószínűleg kevesen volnának, akik ezt ki is használnák.

Lehet-e többször is, akár különböző összegekkel használni a kártyát?

Igen, tetszőleges számú tranzakció indítható egymás után ugyanazzal a kártyával, téves összegválasztás esetén pedig a terminál egyik érintős gombjával lehetséges a törlés.

Kártyás perselypénz esetén a bank mekkora összeget von le az adományomból?

A tranzakció díja az összeg elenyésző része. Ezért cserébe az OTP Bank 24 órás működést és támogatást biztosít, de napi forgalom-figyelést, illetve elszámolást is kapunk.

Ad-e a gép bizonylatot?

Nem, a bankkártyás persely ebben a tekintetben egy üdítőital-automatához hasonló. Ha egy adományozó mégis szeretne bizonylatot, a fizetés időpontja alapján ki tudjuk állítani neki.

Mi történik az adataimmal, amelyeknek a templom így a birtokába jut?

Személyes adatokat nem kezelünk, mert nem jutunk olyan információ birtokába, amelynek alapján a kártyabirtokost be lehetne azonosítani. Ebben a tekintetben a folyamat bármelyik, boltban történő bankkártyás vásárláshoz hasonlítható. Nem is volt célunk, hogy a bankkártyával adományozókat megismerhessük, hiszen a persely műfaja évezredek óta anonim, és ezen nem is akartunk változtatni.

Joomla templates by a4joomla