00001.jpg0001.jpg001.jpg01.jpg02-ok.jpg03.jpg04.jpg05-ok.jpg06.jpg07.jpg08-ok.JPG

 HIRDETÉSEK
JÉZUS SZÍVE JEZSUITA TEMPLOM
Évközi 17. vasárnapon
2017. július 31. – augusztus 6.

 

  • Július 31-én, hétfőn 18.00 órától szentségimádás lesz, 19.00 órától pedig Loyolai Szent Ignác emléknapja alkalmából mutat be ünnepi szentmisét Vízi Elemér SJ provinciális. A szertartás után baráti beszélgetésre várunk mindenkit a templomkertbe.

  • Augusztus 3-án, csütörtökön este 19.30 órától a Szent Egyed közösség szervezésében ökumenikus imaóra lesz a roma holokauszt évfordulója alkalmából. Az imádságot vezeti és szentbeszédet mond Orosz Atanáz miskolci görög katolikus püspök.

  • Augusztus 4-én elsőpéntek lesz, a szokásos módon este 19-21 óra között bűnbánati vigíliát tartunk a templomban gyónási lehetőséggel.

  • Augusztus 6-án, vasárnap, Urunk színeváltozása ünnepén délután 17.30 órától ovis mise lesz, utána, illetve a délelőtti családos misét követően a templomkertben újra várja a trambulin a gyerekeket és kísérőiket.

  • A Caritas Csoport augusztus folyamán tanszereket gyűjt az iskolakezdéshez rászoruló családok részére. A felajánlásokat a portán lehet leadni irodaidőben.

  • Egy nagy műtét előtt álló barátunk kéri két önkéntes véradó segítségét. Vércsoporttól függetlenül (de a B RH+ előny) jelentkezhetnek az egészséges felnőttek a sekrestyében, hogy a szükséges iratokat átadhassuk.

  • A Hangversenyek délidőben sorozat két hét múlva, augusztus 13-án folytatódik, a 11.00 órai nagymisén és közvetlenül a szertartást követően Bednarik Anasztázia orgonaművésznő játékát hallgathatjuk.

  • Szomorúan adjuk hírül, hogy P. Hevenesi János SJ  életének 98. évében, július 25-én békében elhunyt. Köszönjük az érte felajánlott imákat!
Joomla templates by a4joomla