Halottainkról megemlékező szentmisék június végétől minden hónap utolsó péntekén az altemplomban

Június 30-án 18.00 órai kezdettel, és ezt követően minden hónap utolsó péntekén (júliusban és augusztusban 19.00 órától) halottainkról megemlékező szentmisét tartunk a Jézus Szíve Jezsuita Templom Úti Boldogasszony Urnatemetőjében, és augusztus 31-ig kedvezményes urnahely-váltásra is lehetőség nyílik.

A templom egyik büszkeségének számító Feszty Masa-féle Madonna-kegykép mellett nyíló altemplomban első alkalommal Úti Boldogasszony májusi emléknapja alkalmából, hagyományteremtő szándékkal mondott misét Horváth Árpád SJ templomigazgató.
Az eucharisztiát föld alatti katakombákban, elhunyt szeretteik földi maradványai mellett ünneplő őskeresztények hagyományait megidéző bensőséges szentmisével rendszeres kegyeleti alkalmat biztosítsunk azok számára is, akiknek távoli temetőkben nyugszanak szeretett halottaik.

A kezdeményezéssel párhuzamosan az altemplomban megváltható urnahelyekre jelentős kedvezményt hirdet a templomigazgatóság. A lehetőséggel a tavaly kiadott „Hogy fel-támadjunk Krisztussal” kezdetű instrukcióval összhangban, különösen azokra gondolunk, akik eddig – a Katolikus Egyház temetési szertartásával és eljárásával kapcsolatban kiadott útmutatásban kerülendőnek minősített módon – otthonukban őrizték elhunyt szeretteik hamvait, és úgy döntenek, hogy azokat megszentelt helyen kívánják elhelyezni. A jezusszive.jezsuita.hu honlapon és a templomban elhelyezett szórólapokon feltüntetett listaárakból biztosított jelentős, 15%-os kedvezmény augusztus 31-ig vehető igénybe.

Joomla templates by a4joomla