A Jézus Szíve Jezsuita Templom közvetítőrendszere

2020. március 16.: ettől a naptól kezdve közvetítünk szentmisét a Jézus Szíve Jezsuita Templomból, a Palotanegyed szívéből. Az első napokban webkamerával, később különféle fényképezőgépekkel, tabletekkel, okostelefonokkal kísérleteztünk, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Hol a hang ment el, hol a kép volt szemcsés, olykor a hálózati kapcsolat szakadt meg. A technikai malőröket megelégelve, Húsvét ünnepére (és onnantól május végéig minden vasárnapra) profi közvetítőcsapatot bíztunk meg, illetve megerősítettük a templomi internetes hálózatot, beszereztünk profi kamera állványt, kiépíttettünk extra audio kábeleket – az üres templomban, hiszen amíg a kijárási korlátozás miatt nem lehetett nyilvános szentmisét tartani, nem zavart senkit a padok tetején kígyózó kábelerdő.

Nem volt kétséges, hogy a helyzetre az egyetlen jó megoldás egy saját, állandó, minőségi rendszer üzembe állítása. Célul nem kevesebbet tűztünk ki, minthogy
- a kijárási korlátozások feloldását követően a templomkertből (rossz idő esetén az altemplomból), kivetítőről is követhetők legyenek a szentmisék;
- a kényszerűségből továbbra is otthon maradók, továbbá a távolban lakó és külföldi barátaink továbbra is rendszeresen bekapcsolódhassanak az interneten templomunk életébe;
- igény szerint az esküvőket, temetéseket, illetve a koncerteket is lehessen közvetíteni, akár zárt körben, akár nyilvánosan
- és hogy a közvetítés platform függetlenül, regisztráció nélkül, a templom honlapjáról közvetlenül lejátszható legyen, mivel tapasztalataink szerint sok idős nem birkózik meg a közösségi oldalak működésével.

A megálmodott funkciókra képes rendszer többmilliósra becsült költségvetése éppen a koronavírus miatt megrendült helyzetben kigazdálkodhatatlannak bizonyult. Május első napjaiban ezért, bízva a templomba járó barátaink szokott nagyvonalúságában, közösségi gyűjtőakciót indítottunk (https://adjukossze.hu/kampany/minosegi-kozvetitestechnikat-a-jezus-szive-templomba-1973 ), négymillió forintos célösszeggel, azzal számolva, hogy a rendszer ennél töbe fog kerülni, de a különbözetet előteremtjük saját, vagy egyéb külső forrásból.

Ezzel párhuzamosan tárgyalásokat kezdeményeztünk több video- és közvetítéstechnikában jártas céggel, s végül a legmeggyőzőbb referenciákkal rendelkező Rexfilm Kft. előzetes ajánlatát fogadtuk el. Az ő szakembereikkel közösen végeztük el a templomi hálózatok felmérését, és a kívánt funkciókkal felvértezett rendszer megtervezését – a kijárási korlátozásokra tekintettel a szokásosnál jelentősen több idő alatt, döntően virtuális találkozók keretében. A rendszer végleges kiépítésében három darab távolról vezérelhető, automatikus pozícióváltásokra is képes kamerák, két térmikrofont, digitális hang keverőpultot, és streamelésre ill. rögzítésre is képes multifunkciós közvetítés vezérlőt. A rendszer ideális esetben, három (egyenként félmillió forintos) kamerával mintegy bruttó öt és félmillió forintba kerül, és további milliós nagyságrendű költség a szükséges kábelezés, továbbá  a templomkertben történő kivetítéshez szükséges projektort és aktív hangfal.

A május elsején indított online bankkártyás közösségi adománygyűjtés keretében csaknem 3,5 millió forint gyűlt össze, amely mintegy másfélmillió forint önerővel, és egymillió forint központi rendi segítséggel és jelen pályázati forrással kiegészítve elegendőnek bizonyult a valóban minőségi közvetítések feltételeinek a megteremtéséhez.

A rendszert tesztüzemmódban 2020 szeptemberében üzemeltük be, végleges üzembe helyezése a harmadik kamerával és második térmikrofonnal kiegészülve 2020. november közepén, a világjárvány második hullámának betörésével történt meg, decemberre újra minden nap működik. A tesztidőszak során tucatnyi esküvő és koncert közvetítése is lezajlott általános megelégedésre. A telepítéssel párhuzamosan indított templomi YouTube-csatorna azóta több mint ezer feliratkozót, és csaknem kétszáz élő közvetítés keretében mintegy százezer megtekintést eredményezett, ezzel kiemelkedően sikeresnek mondható. Ez azt jelenti, hogy feltételezéseink és terveink helyesek voltak, s az állandó, valóban minőségi közvetítéstechnika révén valóban létrejött a virtuális köldökzsinórt a Palotanegyedbe nap mint nap, vasárnapról vasárnapra, vagy éppen földrészünk, esetleg a világ másik oldaláról első alkalommal ellátogató barátaink számára.  A fejlesztés révén teljesen ingyenesen, professzionális minőségben tud lényegében közszolgáltatást nyújtani templomunk, ezzel több száz kerületi családnak, idősnek, betegnek, rászorulónak, mozgásában korlátozottnak nyújtunk segítő kezet, s egyúttal öregbítjük kerületünk jó hírnevét, kulturális és hitéleti sokszínűségét, színvonalát, annál is inkább, mert a közvetítéstechnika révén nemcsak az istentiszteletek, de esküvők, temetések, koncertek és más nyilvános események is  immár egy gombnyomásra juthatnak el a templomba beférő néhány száz fő többszöröséhez. Érdemes végül néhány támogatónk véleményét idézni:


Köszönjük minden adományozónak, a Jézus Társasága Alapítványnak és Józsefváros Önkormányzatának a támogatást!