Támogatási lehetőségek

Míg a rendtartomány jezsuita és civil munkatársai pályázatok írásával és intenzív lobbitevékenységgel igyekeznek biztosítani a forrásokat az orgonaprojekt megvalósításához, a templom közösségeit, vendégeit, illetve a jezsuita rend barátait arra kérjük, az alábbi lehetőségek közül akár többel is élve, lehetőségeik szerint járuljanak hozzá a grandiózus vállalkozáshoz.

 

Pénzbefizetés banki átutalás vagy csekk segítségével:

a csekkek a Jezsuita Könyvesboltban, illetve a kiadványállványokon találhatók, utalni pedig az alábbi adatokkal lehetséges (a megjegyzés rovatban a csekken és utalásnál egyaránt kérjük feltüntetni: „Az orgona javára”):

Számlatulajdonos neve: Jézus Társasága Alapítvány, JTA Jézus Szíve Templom

Kedvezményezett számlaszáma: 11100104-18064333-19000008

 

Céges adományozás jelentős adókedvezménnyel:

Vállalkozzon adományozásra! Tudta, hogy ha cégén keresztül támogatja a Jézus Szíve Jezsuita Templom orgonafelújítási projektjét, az adomány teljes összegét elszámolhatja költségként, és még adókedvezményt is igénybe vehet?  Mindehhez csupán egy rendkívül egyszerű adományozási szerződés megkötésére van szükség!

Azok a gazdasági társaságok, amelyek a Jézus Társasága Alapítvány mint közhasznú szervezet számlájára adományt juttatnak az orgona javára, a támogatási összeg húsz százalékával csökkenthetik adóalapjukat, és az adomány teljes összegét elszámolhatják egyéb ráfordításként. Az adókedvezmény megállapításához az igazolást a pénzügyi év zárásakor küldjük meg az adományozó részére.

Kérjük vállalkozó barátainkat, konzultáljanak könyvelőikkel, hiszen kellő forgalommal, illetve likviditással rendelkező cégek esetében még egy nagyobb összegű támogatás is lényegében „ingyen” van. Bővebb tájékoztatást, illetve az ügyintézéssel kapcsolatos segítséget az orgona[kukac]jezsuita.hu címen kérhetnek.

Lépjen velünk kapcsolatba az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, és legyen az Ön vállalkozása is az orgonafelújítás kiemelt támogatója!

 

Közösségi finanszírozási kampány:

az adjukossze.hu oldalon bankkártyával, pillanatok alatt, költségmentesen és akár anonim módon lehet tetszőleges összeget juttatni az orgonaprojekt javára.

 

Orgonapersely:

a stílusosan orgonasíp formájú adománygyűjtő persely az orgonafelújítás javára rendezett eseményeken a bejáratnál, azok között pedig a templomtérben áll majd.

 

Hagyatékozás:

Az orgonaprojekt alaptőkéje egy olyan ingatlan értékesítéséből származik, amelyet a magyar jezsuita rendtartományra hagytak. Kérjük és köszönjük, ha valakinek módjában áll kifejezetten a Jézus Szíve Jezsuita Templom céljaira, illetve az orgona javára rendelkeznie – amennyiben hozzájárul, nevét megörökítjük az orgonán elhelyezendő plaketten.

 

Síp-örökbefogadás:

Az orgonafelújítás minden támogatóját megajándékozzuk az orgona egy darabjával. Az adományok mértékétől függően ajánlunk fel kisebb vagy nagyobb sípokat – nagyjából egy centiméternyit minden ezer forint után. Mivel a sípokhoz csak a hangszer szétszerelését követően, leghamarabb 2018-ban férünk hozzá, kérjük minden támogatónkat, adja meg elérhetőségeit, hogy meghívhassuk az orgonafelújítás javára rendezendő eseményeinkre, és az ünnepélyes sípátadóra elkészíthessük névre szóló ajándékcsomagját. Feliratkozni a sekrestyében, az orgonaperselynél, illetve az alábbi űrlap segítségével lehetséges.

 

Joomla templates by a4joomla