Ünnepi szentmise, baráti találkozó és könyvbemutató a kassai vértanúk emléknapján

A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya védőszentjeinek ünnepén, 2017. szeptember 7-én Vízi Elemér provinciális mutatott be szentmisét a Jézus Szíve Jezsuita Templomban, majd a Párbeszéd Háza Pázmány termében bemutatta a Jézus Társasága XXXVI. Általános Rendgyűlésének dokumentumait közreadó új, Evezz a mélyre! című kötetet.

A kassai vértanúk: Pongrácz István, Grodecz Menyhért és Kőrösi Márk történetét (a magyar jezsuita rendtartomány védőszentjeit, akiknek csontdarabjait a templom szentélylépcsőjénél álló ereklyetartó őrzi, ebben a cikkünkben mutattuk be) az ünnepi szentmise szónoka, Koronkai Zoltán SJ idézte fel, majd a 36. általános rendgyűlés egyik üzenetét kiemelve rámutatott, hogy a rendtartomány ünnepe nemcsak a jezsuitáké, de egyben az őket bátorító és támogató munkatársaké, közösségeké, és az egész ignáci családé: mindazoké, akik a Szentlélek hívására érzékenyítik a jezsuiták figyelmét.

Vízi Elemér tartományfőnök immár a szertartást követő könyvbemutató keretében folytatta a 2016-os rendgyűlés útravalójának ismertetését (az „Evezz a mélyre!” című kötet a Jezsuita Kiadó gondozásában, Nemeshegyi Péter SJ, Koronkai Zoltán SJ és Szelenge Misheel Áron fordításában jelent meg). Felidézte: a tavalyi a rend történetének legrövidebb általános rendgyűlése volt, így az annak keretében keletkezett dokumentumokat közreadó kötet is szokatlanul vékony. Vízi Elemér rámutatott, a kongregáció határozatainak középpontjában a lelki megújulás hívása áll. Nem részletekbe menő stratégiát határozott meg a rendgyűlés, hanem „csupán” a rend lelkiségi forrásaihoz való visszaútra – azaz mélyre evezésre invitál. Ezen az úton a jezsuiták legfőbb feladata, hogy az Evangélium örömének szolgái legyenek, és ekként segítsék kibontakozni a Lélek munkáját.

A kötetben közreadott írások sorában szerepel egy, a háborús övezetek keresztényeihez szóló buzdító levél is, mely a tartományfőnök meggyőződése szerint mindazokhoz szól, akik e megosztott világban a békén és a kiengesztelődésen munkálkodnak. A dokumentumok között van továbbá egy nagyon személyes vallomás is, mégpedig Ferenc pápától, amelyben elmondja, hogy inkább hajlamos borúlátónak lenni (mint általában mindenki), de ez végülis azért jó, mert az ember így rákényszerül, hogy Isten szemével is igyekezzen valahogy a napját, a munkáját, az életét látni. És ez, ha őszintén csináljuk, végül vigasztalásba vezeti a lelket, mert Isten, ha kérjük, rendszerint nem késlekedik rámutatni arra, hogy Ő áldásos jelenlétével ott van akkor is, amikor elsőre csak a magunk sikertelenségét, fásultságát, fáradtságát látjuk. Mint Vízi Elemér rámutatott, a vígasz kérésében, a felszabadító, megújító és vezető Lélek által születik meg az öröm, a világosság és a szabadság.

A könyvbemutatón közreműködött Bálint Zsolt (cselló), Kertész Annamária (gitár) és Rónaszéki Tamás (hegedű). Az ünnepet végül a jezsuiták, a munkatársak és barátaink közös büfévacsorája zárta.

Joomla templates by a4joomla