00001.jpg0001.jpg001.jpg01.jpg02-ok.jpg03.jpg04.jpg05-ok.jpg06.jpg07.jpg08-ok.JPG

 A „Sonidos de la Tierra” (A Föld Hangjai) egy jezsuita támogatással alapított, a külvárosi szegénynegyedekben csellengő fiatalokat felkaroló zeneiskola-hálózat. Önkéntes zenetanáraik a hátrányos szociális helyzetű gyerekeket a komolyzene segítségével igyekeznek megszelídíteni – nem ritkán bádogdobozokból, vagy műanyag flakonokból tákolt hangszereken játszva. A hálózat legkiválóbb növendékeit tömörítő együttes a jezsuita missziós hálózat segítségével szervezett európai turnéjuk részeként érkezett Budapestre.

A közép-európai jezsuita rendtartományok közös szervezésében létrejött koncerten a provinciák képviselői is jelen voltak. Az egybegyűlteket a magyar jezsuiták nevében Sajgó Szabolcs SJ köszöntötte, majd Klaus Väthröder SJ mutatta be a paraguayi vendégeket. A koncert művészeti vezetője és karmestere a Sonidos de la Tierra-projekt megálmodója és irányítója, Luis Szarán zenetudós-karmester volt. Az Isten hangja Paraguay őserdeiben címmel, 19.00 órától koncert, illetve a szombat esti nyolcas mise keretében a XVII-XVIII. századi jezsuita redukciók – egy csodával határos módon fennmaradt kottagyűjteménynek köszönhetően rekonstruált – barokk muzsikájából , a szentmise utána pedig a XX. századi paraguayi nép- és műzenéből adtak ízelítőt – a ráadások végén egyenesen táncra perdülve.

A barokk darabok ihletett előadását, a hangszeres és énekes szólisták virtuozitását és az életvidám latin dallamokat a közönség vastapssal hálálta meg, a világjáró zenekar tagjai pedig azzal búcsúztak, hogy sehol nem találkoztak még olyan lelkes közönséggel, mint a budapesti. A turné műsorából hamarosan CD készül, a budapesti koncert hangulatát addig a mellékelt fotógalériával kíséreljük meg felidézni.

Joomla templates by a4joomla