00001.jpg0001.jpg001.jpg01.jpg02-ok.jpg03.jpg04.jpg05-ok.jpg06.jpg07.jpg08-ok.JPG

 

HIRDETÉSEK
JÉZUS SZÍVE JEZSUITA TEMPLOM


Krisztus Király vasárnapja
2019. november 25. – december 1.

 

  • Múlt heti rendkívül bőkezű adományaitoknak köszönhetően már üzembe is helyeztük az új mikrofonokat a szentélyben. Hálásan köszönjük, és tartsátok meg adakozó kedveteket a jövő évben is! Egyúttal szeretettel hívunk benneteket december harmadika kedd estére, amikor is a 18 órai szentmisét jótevőinkért hálából mutatja be Vízi Elemér SJ tartományfőnök. A szertartást agapé és kötetlen beszélgetés követi majd.

  • November 29-én pénteken nyílt napot rendeznek a Központi Szemináriumban, jó szívvel ajánljuk a programot minden, a papi hivatás iránt érdeklődő fiatalembernek.

  • Jövő vasárnappal elkezdődik az Advent: december 1-jén a délelőtt fél tízes mise után koszorú készítésre és karácsonyváró kézműveskedésre invitáljuk a nagyobb gyerekeket, az egész kicsiket pedig a Mikulás várja majd az ovis misén, délután fél öttől. (A nagyokat majd egy hét múlva látogatja meg.)

  • Szintén jövő vasárnap, december 1-jén a délelőtt 11-es szentmise keretében Jacob Obrecht csodálatos reneszánsz misekompozíciója hangzik majd el.

  • Egy hét múlva hétfőn, december 2-án kezdődnek a roráték. Ez azt jelenti, hogy karácsonyig hétfőtől péntekig reggel hatkor és nyolckor mondunk szentmisét, hétkor tehát nem lesz szertartás. A roráték utáni agapékhoz a tavalyi évhez hasonlóan önkéntesek jelentkezését kérjük: minden napra várnánk néhány jelentkezőt, akik 1-1 adag lekvárt, pecsenyezsírt, vajat hoznának, illetve segítenének a reggeli után elpakolni. Minden másról gondoskodunk! Feliratkozni a sekrestyében, vagy emailben lehet.

  • December 2-től a Kísért imádság hete keretében lehetőség lesz egyhetes személyesen kísért szentignáci lelki beszélgetésekre. Jelentkezőket korlátozott számban tudunk fogadni, az érdeklődők kérjük, hogy írjanak szokásos email címünkre.

 

Joomla templates by a4joomla