HIRDETÉSEK
JÉZUS SZÍVE JEZSUITA TEMPLOM


Évközi 27. vasárnap
2019. október 7–13.



  • Október hónapban minden hétköznap este, a szentmisék előtt 17.30-tól rózsafűzért imádkozunk. Ahogyan tavaly, idén is minden napra várjuk önkéntesek jelentkezését, akik vállalják, hogy eljönnek, és egyedül, vagy néhányadmagukkal szívesen vezetik az imát. Feliratkozni a sekrestyében lehet a szentmisék után.

  • Október 7. hétfőtől félórás hétindító reggeli meditációs imát is indítunk Horváth Árpád SJ vezetésével a rendházban. Érkezés 7.30-kor, kapuzárás és kezdés 7.45-kor, bejárat a Mária u. 20. felől.

  • Október 8-án lesz az őszi-téli házasságkötésre felkészítő kurzus első találkozása, kedden este héttől a Párbeszéd Háza Arrupe-termében Bellovics Gábor SJ vezetésével. Bejárat a Párbeszéd Háza portája felől.

  • Csütörtökön, október 10-én Találkozzunk 7-ről 7-re kiscsoportos közösségi est fiatal felnőttek számára. 19 órakor találkozunk az altemplomban.

  • Minden pénteken 15.00 órakor, Jézus kereszthalálának órájában elimádkozzuk a délutáni zsolozsmát.

  • Egyénileg vezett, Szent Ignác-i lelkigyakorlatot hirdetünk november 8-10. között, Tornya Erika RSCJ és Kiss Ferenc SJ vezetésével, Máriabesnyőn. Jelentkezés: október 15-ig, javasolt hozzájárulás: 30.000 Ft.
Joomla templates by a4joomla