00001.jpg0001.jpg001.jpg01.jpg02-ok.jpg03.jpg04.jpg05-ok.jpg06.jpg07.jpg08-ok.JPG

Hirdetések
Jézus Szíve Jezsuita Templom

 Évközi 19. és 20. vasárnap
2019. augusztus 12–25.

 

  • Örömmel adjuk hírül, hogy befejeződött a felújítás, pár apró munka maradt hátra, valamint az új szentély bútorzat készül még. A hétköznapi szentmisék mostantól végleg visszaköltöznek az altemplomból, a nyitva tartás pedig augusztus végéig a szokásos nyári rend szerint alakul.

  • Előre jelezzük, hogy megújult templomunk megáldására szeptember 7-én, szombat délelőtt, rendtartományunk védőszentjei, a Kassai Vértanúk ünnepén kerül sor. A szertartásra mindenkit szeretettel várunk!

  • Augusztus 15-én, a héten csütörtökön lesz Szűz Mária mennybevétele, azaz Nagyboldogasszony napja, mely ünnepen katolikus egyházunk szentmisén való részvételt ír elő. Templomunkban a hétköznapi rend szerint reggel 7-kor és 8-kor mondunk szentmisét, az ünnepi szertartás pedig este 19.00 órakor lesz.

  • Jövő héten kedden, augusztus 20-án viszont elmarad az esti szentmise: Szent István király ünnepén főegyházmegyénk mindannyiunkat a délután 17.00 órakor kezdődő szertartásra hív a Szent István-bazilikába, melyet a Szent Jobb-körmenet követ.

  • Előre hirdetjük, hogy augusztus 21-én este 19.00 órától P. Henry Boulad SJ tart előadást a Párbeszéd Házában. Részletek a hirdetőkön!

 

Joomla templates by a4joomla