00001.jpg0001.jpg001.jpg01.jpg02-ok.jpg03.jpg04.jpg05-ok.jpg06.jpg07.jpg08-ok.JPG

Hirdetések
Jézus Szíve Jezsuita Templom

 Húsvét 4. vasárnapja
2019. május 13–19.

  • Kedden 19 órától a templomban eucharisztikus imaestre hívja elsősorban a fiatalokat az INIGO csoport, Hofher József SJ pedig az 50+ generáció tagjait várja a szokásos esti beszélgetésre a rendház közösségi termében.

  • Május 16-án, csütörtökön a Jezsuita Tizenhatos keretében a Zeneakadémia fantomjánál teszünk késő esti látogatást. Találkozó fél kilenckor a Pinsában, vagy este tízkor a Liszt Ferenc téren; és kivételesen kérjük a részvételi szándékot előre jelezni közösségi oldalunkon, vagy emailben!

  • Szintén május 16-án lesz az utolsó logoterápiás műhely az Oázisban, melyre hétfőig lehet regisztrálni. Részletek az oazis.jezsuita.hu honlapon.

  • Jövő vasárnap, május 19-én a délelőtt fél tízes családos szentmise keretében lesz a hittanosok Te Deuma.

  • Előre hirdetjük, hogy május 22-én, Úti Boldogasszony ünnepén 17.45-től, illetve az esti szentmise keretében Horváth Márton Levente fiatal zeneszerző barátunk egyházi művei csendülnek fel.

  • Addig is, május minden hétköznapján Lorettói Litániát éneklünk a Szűzanya tiszteletére az esti szentmisék előtt.

  • A részletek, a misézők beosztása, valamint a Jezsuita Sziget további programkínálata a hirdetőkön, illetve honlapunkon olvasható!
Joomla templates by a4joomla