00001.jpg0001.jpg001.jpg01.jpg02-ok.jpg03.jpg04.jpg05-ok.jpg06.jpg07.jpg08-ok.JPG

HIRDETÉSEK
JÉZUS SZÍVE JEZSUITA TEMPLOM

Krisztus Király vasárnapja
2018. november 26. – december 2.

 

  • Pénteken, november 30-án a szokott módon az Úti Boldogasszony Urnatemetőben mondjuk az esti szentmisét, melyben megemlékezünk halottainkról. A szertartást követően taizéi imaóra lesz a templomban.

  • A héten véget ér az évközi idő, jövő vasárnap, december 2-án már Advent első vasárnapját ünnepeljük. Ezen a napon a délelőtt 11 órai szentmisén, illetve a szertartást követően a Hold Kórus ad adventi koncertet; délután fél öttől pedig ovis misét tartunk.

  • Előre hirdetjük, hogy az adventi időszakban hétköznaponként reggel 6 órai kezdettel roráte szentmisét mondunk. Ezeken a napokon a reggel 7-es mise elmarad, december 3. és 21. között tehát hétfőtől péntekig 6-kor, 8-kor és este 18.00 órakor lesz szentmise.

  • A roráték utáni agapékhoz, azaz egymás megvendégeléséhez és az asztal körüli szeretetszolgálathoz önkéntesek segítségét kérjük. Minden napra várnánk néhány jelentkezőt, akik 1-1 adag lekvárt, pecsenyezsírt, vajat hoznának, illetve segítenének a reggeli után elpakolni. Minden másról gondoskodunk! Feliratkozni a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen, vagy a sekrestyében lehet.

  • A részletek, továbbá a héten miséző atyák beosztása a hirdetőkön, illetve honlapunkon, ide kattintva olvashatók el.
Joomla templates by a4joomla