00001.jpg0001.jpg001.jpg01.jpg02-ok.jpg03.jpg04.jpg05-ok.jpg06.jpg07.jpg08-ok.JPG

 

HIRDETÉSEK
JÉZUS SZÍVE JEZSUITA TEMPLOM

Évközi 16. vasárnap
2018. július 23–29.

 

  • Hétfőn, július 23-án Szent Brigitta szerzetesnő, másnap Árpád-házi Szent Kinga, szerdán Szent Jakab apostol, csütörtökön pedig Szent Joakim és Szent Anna, a Boldogságos Szűz Mária szüleinek emléknapja lesz.

  • Július 27-én, pénteken az esti szentmisét az Úti Boldogasszony Urnatemetőben mondjuk. Aznap, és augusztus végéig a péntek esti taizéi imaórák elmaradnak.

  • Előre hirdetjük, hogy július 31-én, kedden Szent Ignác emléknapján a hagyományos ünnepi szentmise keretében kerül sor Patsch Ferenc SJ fogadalomtételére. A szertartást Vízi Elemér SJ tartományfőnök vezeti, majd közös koccintás következik a templomkertben. Minden barátunkat szeretettel hívjuk és várjuk!

  • Ugyanerre a napra, július 31. délutánra továbbra is kérjük olyan fiatalok jelentkezését a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, akik szívesen részt vennének a templom és a kert előkészítésében, illetve az ünnep lebonyolításában.

  • A részletek a fenti linkeket követve, a jövő héten miséző atyák nevei pedig a programnaptárunkban találhatók meg. 
Joomla templates by a4joomla