00001.jpg0001.jpg001.jpg01.jpg02-ok.jpg03.jpg04.jpg05-ok.jpg06.jpg07.jpg08-ok.JPG

Bár a Jézus Szíve Jezsuita Templom urnatemetője már 2009-ben megnyílt, talán nem minden barátunk tudja, hogy a magyarországi rendtartomány utolsó évtizedének nagy halottai is a román kori műemlékekkel vetekedő szépségű altemplomban nyugszanak, s hogy június óta itt mondjuk minden hónap utolsó péntekén az esti szentmisét elhunyt szeretteinkért.

 


A jezsuita urnatemetőben bárki – felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül – válthat három urna befogadására alkalmas fülkét, ötvenéves időtartamra. Továbbra is biztatjuk azokat, akik otthonukban őrzik elhunyt szeretteik hamvait, hogy a Hittani Kongregáció tavalyi útmutatásának megfelelően helyezzék el az urnákat megszentelt helyen. S hogy az árakat esetleg drágálló érdeklődőknek jó hírrel is szolgáljunk: az év végéig jelentős, negyvenszázalékos kedvezménnyel kínáljuk az egy urna befogadására alkalmas egyszerűbb fülkéket, huszonöt éves időtartamra.

Az ősz folyamán az urnatemetőben is kiépült a templomban már működő biztonsági kamerarendszer, s ezzel párhuzamosan a világítást félautomatára, illetve energiatakarékosra alakítottuk át. A beruházások révén – elsőként, próbaüzem jelleggel október 27. és november 5. között – lehetővé válik, hogy az urnatemetőt délutánonként, illetve vasárnap nyitva tartsuk, és szabadon betérhessenek azok is, akiknek távoli temetőkben nyugszanak elhunyt szeretteik, de megszentelt helyen szeretnének imádkozni értük. S hogy a körülmények az elmélyüléshez méltók legyenek, arra kérjük a látogatókat, hogy az emlékezés mécseseit az urnatemető előterében álló Mindenszentek-feszület alatt, a virágokat pedig az Úti Boldogasszony-kegykép előtt helyezzék el.

AZ ÚTI BOLDOGASSZONY URNATEMETŐ KAPUIT
NYITVA TARTJUK OKTÓBER 27. – NOVEMBER 5. KÖZÖTT
AZ ALÁBBI REND SZERINT:

Hétfő–péntek: 7.00–10.00 és 13.00–19.00
Szombat: 8.00–10.00 és 15.00–20.00
Vasárnap: 7.30–12.30 és 17.00–21.00

November 1-jén, szerdán és 2-án, csütörtökön az urnatemető napközben is folyamatosan nyitva lesz.

 

ÉV VÉGI KEDVEZMÉNY:

2017. december 31-ig 40% engedménnyel, 180.000 Ft-ért válthatók 25 évre egyszerűbb, egyszemélyes urnafülkék.

Az akár három urna elhelyezésére alkalmas fülkék elhelyezkedéstől függően 350.000 Ft-ért, illetve 300.000 Ft-ért válthatók 25+25 évre, felekezettől függetlenül.

További információk: jezusszive.jezsuita.hu/urnatemeto-es-temetkezes; ügyintézés és szerződéskötés a porta-irodán, nyitvatartási időben.

 

Ünnepi szertartásrend:

OKTÓBER 27. (péntek) 18.00 halottainkról megemlékező csendes szentmise az Úti Boldogasszony Urnatemetőben

NOVEMBER 1. (szerda) 18.00 Mindenszentek ünnepi mise - Egyházunk erre a napra mindenki számára szentmisén való részvételt és lehetőség szerint munkaszünetet ír elő.

NOVEMBER 2. (csütörtök) 18.00 halottak napi szentmise

NOVEMBER 3. (péntek) 18.00, 19.00 elsőpénteki szentmise, majd bűnbánati liturgia taizéi énekekkel, gyónási lehetőséggel

 

Joomla templates by a4joomla