00001.jpg0001.jpg001.jpg01.jpg02-ok.jpg03.jpg04.jpg05-ok.jpg06.jpg07.jpg08-ok.JPG

HIRDETÉSEK
JÉZUS SZÍVE JEZSUITA TEMPLOM

Szent István király ünnepén
2017. augusztus 21–27.

 

  • Augusztus 21-én, hétfőn a szokott módon 18.00 órától szentségimádás lesz.

  • Csütörtökön, augusztus 24-én Szent Bertalan apostol emléknapját ünnepeljük.

  • A hónap utolsó péntekén, augusztus 25-én immár hagyományos módon az Úti Boldogasszony Urnatemetőben tartjuk az esti szentmisét. A csendes megemlékező szertartásra várjuk azokat is, akiknek távoli temetőkben nyugszanak szeretett halottaik, vagy nem tudtak végső búcsút venni Hevenesi János atyától augusztus 16-án (a gyászmiséről és a temetésről készült fényképes beszámolónkat ezen a linken találhatják meg).

  • A Hangversenyek délidőben sorozat keretében jövő vasárnap, augusztus 27-én a 11.00 órai nagymisén és közvetlenül a szertartást követően a Corvina Consort énekegyüttes lesz a vendégünk, előadásukban a reneszánsz vokálpolifónia remekművei csendülnek majd fel. A koncertről bővebben ide kattintva olvashatnak előzetes ajánlót.

  • Néhány napig még várja a rászoruló családoknak szánt tanszer adományokat a Caritas Csoport. A felajánlásokat a portán lehet leadni irodaidőben.

  • Előre hirdetjük, hogy szeptember elsejétől visszatér az évközi miserend: hétköznap és vasárnap újra 18.00 órakor, szombaton pedig este 19.00 lesznek az esti misék, és szeptember 3-án újraindul a Jezsuita Nyolcas is.

  • Lelkigyakorlatot hirdet az Életrendezés Háza házasságra készülőknek szeptember első hétvégéjére Bíró László püspök atya vezetésével. További információ és jelentkezés: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

  • Szeptember 2-án délelőtt lesz a következő Szemlélődő csöndes imanap a Párbeszéd Házában Sajgó Szabolcs vezetésével, labirintusjárással. Jelentkezés: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..
Joomla templates by a4joomla