00001.jpg0001.jpg001.jpg01.jpg02-ok.jpg03.jpg04.jpg05-ok.jpg06.jpg07.jpg08-ok.JPG

 Hirdetések

Jézus Szíve Jezsuita Templom

 Évközi 12. vasárnap

Kedves Barátaink! Alig néhány napja, június 23-án, pénteken ünnepeltük Jézus Szíve napját, egyben templomunk búcsúját, mely alkalomból a bérmálkozással egybekötött szentmisét dr. Erdő Péter bíboros, prímás mondta. Az ünnep fényképes összefoglalója ide kattintva található meg honlapunkon, az összes bérmálkozó fotóját közösségi oldalunkra töltöttük fel, és nagy örömünkre a jeles alkalomról beszámolt a Magyar Kurír is.

 

Templomi hirdetéseink:

  • Június 26-án, hétfőn szentségimádást vezet Hofher József SJ 17.00 órától.
  • Június 27-én, kedden a CsüCsop ifjúsági közösség tart szentségimádást a templomban este 19.00 és 21.00 óra között.
  • Június 30-án, pénteken – és a jövőben minden hónap utolsó péntekén – az esti szentmisét az Úti Boldogasszony Urna-temetőben tartjuk. A halottainkra megemlékező szertartásra várjuk azokat is, akiknek nem az altemplomban nyugszanak elhunyt szeretteik. A kezdeményezéssel párhuzamosan augusztus 31-ig kedvezményesen lehet urnafülkét váltani – a részletek megtalálhatók honlapunkon.
  • Július 1-től nyári miserendet tartunk templomunkban: az esti szentmisék hétköznaponként és vasárnap 19.00 órakor, szombaton pedig – első alkalommal már július 1-jén – 20.00 órakor kezdődnek júliusban és augusztusban.A nyári időszakban a vasárnap esti Jezsuita Nyolcas mise szünetel.
  • Július 2-án ovis mise lesz, a szokottnál egy órával később, 17.30 órai kezdettel.
  • Megjelent, és a könyvesbolt melletti kínálóállványról elvehető templomunk új bemutatkozó kiadványa, melyről bővebben ide kattintva lehet olvasni. (A linkről a kiadvány elektronikus változata le is tölthető.)

 

Előzetes:

  • Július 7-én, pénteken az esti szentmise keretében és azt követően két külföldi gregorián énekegyüttes lép fel templomunkban. A Pueri Cantores of Daegu (Dél-Korea) és Consortium Vocale Oslo (Norvégia) a VII. Gregorián Fesztivál keretében látogat Magyarországra.
  • Különleges koncert lesz templomunkban július 8-án, szombaton este is: a világhírű „Sonidos de la Tierra” paraguayi zenekar ad koncertet 19.00 órától és működik közre az esti nyolcas mise keretében. A külvárosi szegénynegyedekből kiemelkedett fiatal tehetségek előadásában az egykori jezsuita missziók és az indián őslakosok zenei hagyományaiból táplálkozó sajátos paraguayi repertoár lesz hallható.
  • Két hét múlva, július 9-én veszi kezdetét Hangversenyek délidőben című sorozatunk, melynek keretében vasárnapról vasárnapra neves szólisták és kamaraegyüttesek – elsőként Horváth Márton Levente orgonaművész – működnek közre a délelőtt 11.00 órai nagymise keretében, illetve közvetlenül a 12.00 órakor befejeződő szertartást követően. A félórás koncertekre marasztaljuk a 11-es misére érkezőket, és várjuk azokat is, akiknek a családi programjaik lehetővé teszik, hogy vasárnap délben hallgassanak igényes muzsikát.

 

A Jezsuita Sziget aktualitásai:

  • Június 27-én este 18.00 órától lesz Őrsy László SJ  Életerős zsinat című új könyvének bemutatója a Jezsuita Kiadó szervezésében a Párbeszéd Házában, majd a szerzővel június 30-án pénteken este Sajgó Szabolcs SJ  vezet pódium-beszélgetést.
  • Elindult a jelentkezés a 2017/18-as tanévre a Nagy Bálint SJ által vezetett Montserrat jelölt- és hivatástisztázó közösségbe. Részletek és jelentkezés: nagy.balint[kukac]jezsuita.hu
Joomla templates by a4joomla