00001.jpg0001.jpg001.jpg01.jpg02-ok.jpg03.jpg04.jpg05-ok.jpg06.jpg07.jpg08-ok.JPG

Az élő szentmise-közvetítések, illetve a visszanézhető korábbiak
erre a linkre kattintva érhetők el a templom új
YouTube csatornáján (regisztráció nem szükséges).

 

HIRDETÉSEK
JÉZUS SZÍVE JEZSUITA TEMPLOM


Évközi 26. vasárnap
2020. október 5–11.

 

  • Fiatal felnőttek számára október 6. keddtől elindítjuk a szentségekre felkészítő katekumen csoportot. Részletek ezen a linken, csatlakozni legkésőbb október végéig lehet.

  • Az őszi jegyeskurzus október 20-án kezdődik, a pontos időpontokszintén a linkre kattintva találhatók.

  • A hittancsoportok közül elsőként az elsőáldozásra készülőkét indítjuk el, az első alkalom október 8-án délután öttől lesz. Az elsőáldozást november 8-ára tervezzük, a többi csoportot ezt követően tudjuk indítani.

  • Kitűztük Kelényi Tibor atya búcsúztatásának időpontját: október 31-én szombaton 11.00 órakor lesz gyászmisés temetése. Ugyanezen a napon este 19.00 órától emlékkoncertet is tartunk J. S. Bach alkalomhoz illő műveinek részleteiből.

  • Amint a korábbi években is, október 31. és november 2. között, mindenszentek és halottak napja kapcsán több napon át folyamatosan nyitva tartjuk majd urnatemetőnket, így a kegyelet lerovására egyénileg lesz mód a kriptában, a távolságtartási szabályok megtartásával.

  • Megjelent A SZÍV októberi száma, melyben a teremtésvédelem támáját járjuk körül, a címlapsztori pedig Hodász András és Pál Feri atya plébániájára kalauzol.

  • Rendszeres programjaink a héten: kedden az esti szentmise után Inigo imaest, szerdán 17.30-tól szentségimádás az OÁZIS munkatársaival, csütörtökön este orgonazenés szentségimádás, pénteken pedig taizéi imaóra lesz.

 

Joomla templates by a4joomla