00001.jpg0001.jpg001.jpg01.jpg02-ok.jpg03.jpg04.jpg05-ok.jpg06.jpg07.jpg08-ok.JPG

 HIRDETÉSEK

JÉZUS SZÍVE JEZSUITA TEMPLOM

Húsvét 6. vasárnapja
2018. május 7–13.

 

  • Május hónap folyamán vasárnaptól péntekig az esti szentmise előtt, 17.30-as kezdettel, szombatonként pedig a reggel 8-as mise után a Loretói Litániát imádkozzuk a Szűzanya tiszteletére.

  • Május 8-án, kedden, az Őrtüzek Imádság Háza tart karizmatikus hangvételű dicsőítő imaestet templomunkban az esti szentmisét követően.

  • Ugyanezen a napon, május 8-án a Kedd Esti Beszélgetés kivételesen 18 órakor kezdődik: ez alkalommal A mennyország színe című filmet vetíti le Hofher atya, melyre mindenkit szeretettel vár.

  • Csütörtökön, május 10-én, az önálló működésének 50. évfordulóját ünneplő Józsefvárosi Zeneiskola ad jubileumi gálakoncertet templomunkban az esti szentmise után. A részletes műsor ide kattintva tekinthető meg, minden zenekedvelőt szeretettel várunk!

  • Örömmel hívjuk barátainkat Elek László SJ diakónusszentelésére: a május 12-én, szombaton 15.00 órakor kezdődő szertartást Erdő Péter bíboros úr vezeti, és a templomkertben szerény szeretetvendégség követi.

  • Jövő vasárnap, május 13-án a délelőtt 9.30 órai családos mise keretében járulnak első szentáldozáshoz hittanosaink.

  • Május 13-ára börzsönyi zarándoklatra hívjuk a Jezsuita Nyolcas és Tizenhatos közösségét: a cél a magyarkúti Szent Alajos-kápolna, a lelki- és túravezető Koronkai Zoltán SJ. A részletek a jezsuita.hu-n olvashatók.

  • Május 15-én, jövő kedden este hattól lesz a Mária utcai Oázisban a Mókuskerék, avagy spiritualitás a munkában című interaktív beszélgetés-sorozat következő alkalma. A jelentkezéseket május 11-ig várják a szervezők az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

  • Előre hirdetjük, hogy május 23-án, Úti Boldogasszony ünnepén a Gemma kamarakórus működik közre az esti szentmisén, illetve ad rövid koncertet. Az urnatemetőben nem ezen a napon, hanem két nappal később, május 25-én pénteken mondunk újra halottainkra megemlékező misét.

  • Megjelent, és templomi könyvesboltunkban már kapható A SZÍV Jezsuita Magazin májusi száma, mely a nemzedékek párbeszédét, és különösen a fiatal generációkat állítja reflektorfénybe.

  • További rendszeres programjaink, illetve a jövő héten miséző atyák nevei pedig a programnaptárunkban találhatók meg. 
Joomla templates by a4joomla