Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: ,,Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!’’ Amikor meglátta őket, azt mondta: ,,Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!’’ [Lev 13,49]. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: ,,Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?’’ Aztán így szólt hozzá: ,,Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.’’ Lk 17,11-19
Ha ezt a mai evangéliumi szöveget közelebbről szemügyre vesszük, észrevehetjük, hogy itt is egy szamaritánus áll a középpontban, éppúgy, mint az irgalmas szamaritánus történetében. A meggyógyított tíz leprásból csak egy tér vissza Jézushoz hálát adni, s ez az egy, a szamaritánus. A hálás szamaritánus.
Jézus korában a zsidók nem érintkeztek a szamaritánusokkal. Ennek az volt az oka, hogy a szamaritánusok egy kevert lakosságú nép volt, s bár a hitük közel állt a zsidók hitéhez, de a bálványimádástól nem tudtak teljesen elszakadni. A zsidó farizeusok előírták a népnek, hogy a szamaritánusoknak sem egy darab kenyeret, sem vizet nem szabad adni, azok pedig a Galileából Jeruzsálembe és onnan haza tartó zsidó zarándokokat nem fogadták be. A társadalomból kitaszított leprások között a szamaritánus volt a legjobban marginalizálva, rajta kettős pecsét volt: egyszerre volt leprás és szamaritánus. Jézus mégis meggyógyította.
A meggyógyított kilenc ember, akik nem térnek vissza Jézushoz, pontosan azt teszi, amit Jézus meghagyott: elmennek a papokhoz, hogy tisztaságukat azok „hivatalosan” is megerősítsék, így gyógyultként visszafogadja őket a közösség. A szamaritánus viszont nem ragaszkodik ehhez. Egyrészt talán azért, mert gyógyultként is társadalmilag kitaszított marad. Másrészt gyógyulásában felismeri Isten megmentő, szabadító erejét, ami nagyobb, ami teljesen más, mint a „tiszta” és a „tisztátalan” szűkös kategóriái közötti különbségtétel. A szamariai gyógyult leprás dicsőíti Istent, képes hálát adni. Hite megmenti őt. A szamaritánus új perspektívát kapott, Jézusban találkozott a gyógyító, élő Istennel, akit felismert, hálát adott neki, s ez megváltoztatta egész életét.