Vendégeinket este hat órától fogadtuk egy pohár pezsgővel. Horváth Árpád atya igyekezett minden érkezővel pár szót szólni, majd házi- és ötletgazdaként röviden köszöntötte a meghívásunkat elfogadó, illetve az estélyre jegyet váltó mintegy 150 barátunkat. Az első műsorblokkot jezsuita tehetségmustra névvel hirdettük meg, a Horánszky utcai Díszteremben (az egykori kápolnában) a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium és a Gyökerek Tábor személyesen, a Szentjánosbogarak egy videó segítségével mutatkoztak be, majd Bellovics Gábor SJ improvizált a Párbeszéd Háza digitális orgonáján. A mustra végén az estélyen résztvevő tucatnyi gyerek vonult be jelmezben, egy-egy orgonasípot fújva – az Árpád atya számára is meglepetésként titkolt műsorszám meglehetős derültséget keltett. A jó hangulat kiváló alap volt egy rendhagyó csoportkép elkészítésére, majd a büfévacsora elfogyasztására. Utóbbi a Pázmány Péter konferenciateremben szolgálta fel a Loyola Café csapata, a Jézus Szíve templom önkéntes közössége pedig az előző nap megríkatott (Dezső névre hallgató) sertésből saját kezűleg készített finomságokat kínált. A vacsora alatt és után Csikós József (zongora) és Lakatos Gabriella (ének) szórakoztatta a vendégeket jazz-örökzöldekkel, Burik Gábor kántor úr vezetésével pedig élménytúra indult a Jezsuita Sziget pincerendszerén keresztül a felújítás előtt álló orgonához, amit a legbátrabbak ki is próbálhattak.

Este fél kilenctől – újra a Díszteremben – Hajdók Judit orgonaművész-szakértő tartott több száz diával és színes történetekkel fűszerezett orgonaelméleti és -történeti előadást, majd Végh Dániel projektmenedzser számolt be az orgonafelújítási projekt meghirdetése óta eltelt hónapok eredményeiről. Mint elmondta, elindult a felújítás lehetőségeinek műszaki és művészi tervezése, az adománygyűjtő kampány során pedig minden jel szerint sikerül a kitűzött ötmillió forintos célt elérni. Röviden szólt arról is, hogy bár még több pályázat eredményére várunk, a tervezett felújítás fő fedezete rendelkezésre fog állni a jezsuita rend fejlesztési céljaira megítélt több, mint ötmilliárdos kormányzati forrásból. Horváth Árpád atya hozzátette, ahoz, hogy az orgona tényleg megújulhasson, és mind a liturgiákon, mind a komolyzenei koncerteken Isten dicsőségéhez méltón szólalhasson meg, minden további adományra szükség van, hiszen több olyan projektelem is van, amit csak önerőből tudunk megvalósítani. Ezt követte az ünnepélyes orgonasíp-örökbefogadás, hiszen a Jézus Szíve Jezsuita Templom orgonafelújításának támogatói ténylegesen örökbe fogadhatnak, azaz hazavihetnek egy-egy sípot. Mivel az örökbe adandó sípokhoz a hangszer szétszerelését követően, előreláthatóan 2018 nyarán férünk hozzá,adományozóinknak az adomány mértékének megfelelő örökbefogadási szándékot tanúsító – formájával is orgonasípot idéző, Szabó Ferenc grafikusművész által tervezett –  oklevelet adott át Árpád atya.

Az estély ezt követően éjszakába hajló koncerttel folytatódott az urbánus tánczenét játszó Kéknyúl jazzfunk együttes, illetve a Hammond-orgonán játszó Premecz Mátyás főszereplésével. Mellé egyedileg készült jezsuita bordó díszítésű fánkot, jezsuita bort és házi pálinkát lehetett fogyasztani, és a legkülönfélébb jezsuita ajándéktárgyakból is választhattak, akik szívesen támogatták további adománnyal az orgona felújítását. Végül hadd idézzünk egy levélben érkezett visszajelzést: „Nagyon jól éreztük magunkat. Volt előre eltervezett, de mégis  kellően laza és kötöttségektől mentes program. Minden résztvevő - szervezők és meghívottak - felszabadult volt. Minden a helyén volt, az együttlét légköre egyszerűen kellemes volt, melyet a Te derűd kísért folyamatosan. Segítőid kitűnőek voltak. Köszönjük nekik is a szép és tartalmas estét!”

Nem kétséges, jövőre is rendezünk farsangi estélyt! Addig is hálásan köszönjük támogatóink, és az estély megrendezésében segítségünkre lévő minden kolléga és önkéntes segítségét!